Kiállítások - Időszaki
kiállítások
"A lélek fénye" - Ghitta Carell portréi
Időszaki kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban
2011. 05. 20. - 2011. 06. 26.
2. emelet
Különleges fotókiállítással nyitja a nyarat a Magyar Nemzeti Múzeum:
a saját korában a portréfotózás és a retusálás nagymesterének tartott
magyar származású Ghitta Carell portréi első alkalommal láthatóak Magyarországon.
" A lélek fénye" című tárlat a hazánkban kevéssé ismert magyar
származású portréfotósnak, Ghitta Carellnek állít emléket, akinek műtermében
a 20. század derekán királyok, királynők, arisztokraták, diplomaták
és művészek álltak sorba, hogy elkészíttessék vele portréjukat.
Ghitta Carell (Klein Gitta) 1899. szeptember 22-én született Magyarországon,
egy szatmári zsidó családban, Klein Ignác és Sonnenberg Lotty lányaként.
Budapesten tanult fényképezni, látogatta Székely Aladár műhelyét, akinek
a magyar kultúra elitjéről készült portréi egy életre meghatározták
fotózási stílusát, és később Bécsben, majd Lipcsében képezte magát.
1924 nyarán látogatóba utazott Firenzébe Vedres Márk szobrászhoz, akinek
fiesole-i Angyallak nevű villájától nem messze bérelt szobát, és karrierjét
is ennek köszönhette. A panzió bejáratánál ugyanis találkozott a tulajdonos
kisfiával, Ferdinánddal, akiről fotót készített. Ez a kép az ifjúsági
mozgalom plakátjaként egész Olaszország területén ismerté vált és Carellnek
azonnal hírnevet szerzett. Firenzei műtermében tömegesen fordultak meg
írók, zeneszerzők, művészek, ugyanúgy, mint az olasz társadalom krémje.
Ugo Ojetti író Carellt zseninek titulálta és meggyőzte Zsófia görög
királynét, hogy készíttesse el a portréját. A kép annyira sikeres volt,
hogy Zsófia ajánlására Carell hamarosan az olasz uralkodó királyi család
hivatalos udvari fényképésze lett.
Rövid időt Milánóban töltött, ahol a pénzügyi világ fontos személyiségeit
fotózta, majd ezt követően Rómába költözött, hogy a fővárosban nyisson
műtermet. Felvett egy olasz titkárnőt és két magyar lányt asszisztensnek.
Időpontot kapni Carellnél ekkor már csak hosszas várakozás után lehetett.
Mindenki elkészíttette vele a portréját, aki Rómában megfordult, királyok,
királynők, hercegnők, pápák, kardinálisok, nagykövetek, színészek, írók,
zeneszerzők, művészek.
Semmit nem hagyott a véletlenre, klienseivel egy bőröndnyi ruhát készíttetett
össze már a fotózás előtti napon, hogy ebből választhassa ki az általa
elképzelt portréhoz a legmegfelelőbbet. Mindenkit megvárakoztatott szalonjában,
majd bocsánatkérően bevonult, mint egy jól megrendezett színdarab főszereplője,
meglepődve hogy rá várnak. Pszichológiai mélységgel kutatta fotóalanyai
kilétét, ahogyan ő maga mondta: "Én nem az arcot fényképezem, hanem
azt a valamit, ami előtte lebeg." Carell a retusálás nagymestere
volt: eltüntette a ráncokat, a tokákat, fényt varázsolt a hajfürtökre.
18x24-es üveglemez negatívra dolgozott, amelynek gyakran mindkét oldalán
korrigált illetve retusált a kívánt eredmény elérése érdekében.
Az 1938-as faji törvények őt is érintették. A műtermében megforduló
politikai vezetők látogatását szakmailag megtisztelőnek érezte, ugyanakkor
rettegett klienseitől, mert az életével játszott. Külföldi és zsidó
lévén Carell nem engedhette meg magának, hogy nyilvánosan hangot adjon
véleményének, de a titkos rendőrség aktái szerint aktívan kritizálta
a diktatúrát és az olasz politikát. A háború éveire visszavonult.
1950-ben az angol királyi családról készített képeket; ugyanezen év
nyarán nagysikerű kiállítása nyílt Rómában, és 1959-ben megkapta az
olasz állampolgárságot.
Carell nem tartott lépést a technika fejlődésével, Olaszország pedig
a dolce vita és a paparazzik korát élte, ami az általa képviselt művészet
pontos ellentéte volt. Egyik utolsó interjújában nyilatkozta: "Már
régen nem dolgozok, nagyon régen. Nem tudok dolgozni. Manapság az embereknek
már nincs lelkük. Én viszont csak a lelket tudom fényképezni."
Egyik utolsó nagy munkájaként készítette el XXIII. János Pápa portréját.
A találkozás nagyon mély hatással volt rá. Magába fordulva kereste élete
értelmét, önmagát. Carell mindenét eladta, művészi hagyatékát, körülbelül
ötvenezer negatívot az olasz Ferrania cég vásárolt meg tőle.
1969-ben végleg elhagyta Olaszországot. Izraelbe költözött, Haifában
élt rokonai és barátai között. Egy kibucban halt meg 1972. február 12-én.
Susan Sontag A fényképezésről című könyvében írta Carell portréiról
hogy "jóval több bennük a szürrealitás, mint Cecil Beaton szürrealizmustól
áthatott, ugyanebből az időből származó fotóiban... Carell naiv cinkossága,
mellyel eleget tesz az olasz generálisok, arisztokraták és színészek
óhajának, hogy a fényképeken szilárdnak, kiegyensúlyozottnak, elragadónak
mutatkozzanak, keményen és precízen leplezi le az igazságot. A fotográfus
tiszteletteljes magatartása érdekessé teszi ezeket az embereket, az
idő pedig ártalmatlanná, túlontúl emberivé."
A művésznő hagyatékát ma a milánói 3M Alapítvány (Fondazione 3M) őrzi,
a portrék mellett a szintén milánói székhelyű Ando Gilardi Nemzeti Történelmi
Fényképtár (Fototeca Storica Nazionale Ando Gilardi) jóvoltából kiállításra
kerül az általuk őrzött néhány fennmaradt Carell által retusált üveglemez-negatív
egyike is.
"A lélek fénye" - Ghitta Carell címmel 2011. május 21. és
június 26. között látogatható kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeum és a
Genfi Magyar Tiszteletbeli Főkonzulátus közös együttműködésében valósul
meg.
A kiállítás megtekinthető a Magyar Nemzeti Múzeum 2. emeleti József
nádor-folyosóján nyitva tartási napokon 10 és 18 óra között.
Jegyárak:
Felnőtt: 1100 Ft
Kedvezményes: (6-26, valamint 62-70 éves korig): 550 Ft
Családi: 1150 Ft
(A kiállításra váltott belépővel megtekinthetőek a múzeum állandó kiállításai
is.)
A kiállítás kurátora: Zsazsi Chaillet, Roberto Mutti közreműködésével
|