A Szolnoktól mintegy 25 km-re, a Tisza jobb partján fekvő Nagykörűn először 1891-ben kerültek elő honfoglalás kori (X. századi) magyar leletek. 2010 őszén a község központjában bölcsőde építésébe kezdett az önkormányzat, s az alapozási árkok ásásánál újabb ősi magyar sírokra bukkantak.

E területek korábban szőlőskertek voltak, s a szőlő telepítése előtt a földet közel egy méter mélységig megforgatták. Ekkor az itt lévő ősi temető sírjait is részben elpusztították vagy megbolygatták. Ez az oka, hogy az ásatások során csak 12, többnyire már megbolygatott sírt találtak a régészek. Az előkerült mellékletek azonban azt tanúsítják, hogy valaha a honszerző magyarok egy gazdag, rangos közösségnek volt itt a nyugvóhelye. Ezt elsősorban az 1. és a 6. számú, női és férfi temetkezés mellékletei igazolják. Mindkét elhunytat hátaslova maradványaival bocsátották túlvilági útjára: a sírgödör végébe helyezték a halotti toron elfogyasztott lovak bőrbe csavart koponyáját és lábcsontjait, a lószerszámmal és nyereggel egyetemben. A női és férfi öltözéket és a lószerszámot aranyozott ezüst veretekkel gazdagon díszítették. Az ékes ruha és lószerszám nem csupán az elhunyt gazdagságát, hanem a társadalmi rangját is tükrözte e régi korban. A díszítmények egy részének más korabeli rangos temetkezésekben is nyomára akadtak már a kutatók, néhányuk (például a férfisírban lelt övveretek) esetében azonban eddig nem ismerünk pontos párhuzamokat, közel hasonló tárgyakat csupán a korábbi (levédiai és etelközi), keleti szállások területén lelhetünk fel.

A ruházatot és a fegyverövet díszítő veretek - ami az egész honfoglaló művészetre jellemző - ezüstből öntötték, felületüket tűziaranyozással fedték. A tárgyak restaurálását a Magyar Nemzeti Múzeum Műtárgyvédelmi Főosztályának munkatársai végezték. A restaurátorok előbb megtisztították a leleteket, hiszen felületüket a földes, karbonátos szennyeződések mellett a fém korróziós termékei borították, elfedve azok szépségét. A fémek felületén lévő, már sok estben elvékonyodott aranyozás megőrzéséhez kíméletes tisztítási eljárásokra volt szükség, így a szakemberek főként mechanikai módszereket alkalmazva távolították el a vastag korróziós réteget. Elvégezték a leletegyütteshez tartozó, vastárgyak restaurálását is, így a tisztítás, a konzerválás és a műanyaggal történő kiegészítés után a hiányos, anyagukban meggyengült használati tárgyakat - vaskengyeleket, zablatöredékeket, tegezmerevítőket és nyílcsúcsokat - is újra eredeti szépségükben láthatják a látogatók.

  A sírokban lelt tárgyak zömmel még keleti ízlésben fogantak s azt tanúsítják, hogy az itteni honszerzőket a honfoglalást (895) követő első évtizedekben helyezték örök nyugovóra. Régmúltunk e fontos emlékének megőrzésében példás szerepe volt a nagykörűieknek, főképpen az építkezést végző munkásoknak és a helyi polgármesteri hivatalnak.

A feltárást a szolnoki Damjanich János Múzeum finanszírozta, a tárgyak restaurálása a Magyar Nemzeti Múzeumban készült.

Ásatásvezetők: Madaras László, Fodor István.
Restaurálás: P. Dombovári Judit, Nagy Melinda, Lengyel Boglárka.

A kiállítás az állandó kiállításokra érvényes belépőjeggyel tekinthető meg a Magyar Nemzeti Múzeum első emeletén, a Kelet és Nyugat határán című állandó régészeti kiállítás folyosóján.